
Itt a lehetőség, hogy az élre törj a vállalkozásod honlapjával!
Te egy átlagos vállalkozó vagy? Kérdés, hogy ezt most tárgyilagosan vagy pejoratív értelemben teszem-e fel, igaz? 😄
Egy hétköznapi vállalkozó biztonsági játékos. Egyszer – úgy 2-3 éve – elkészítette a honlapját. Nyugodt, mert van rajta ajánlatkérő űrlap és telefonszám – néha futnak be megkeresések. Olykor megküldi mindezt egy Google-hirdetéssel, majd havonta egyszer posztol a Facebookon, és akkor is kizárólag sales anyagot, még véletlenül sem mást. Van egy blog az oldalán, ahová utoljára 2 éve írt, mert már el is felejtette hogyan kell, és különben ideje sincs rá. Magának sem meri bevallani, hogy fél az újdonságoktól. Inkább nem fejleszt. Neki a weboldal „annyira nem jött be”.
Azt gondolod, hogy ezt csak kisarkítom? Nagyon nem! Máris olvashatsz egy magyar vállalkozókat vizsgáló kutatást, ami fájóan igazolja majd, hogy amit leírtam, az a valóság.
Miért legyél több, mint egy átlagos vállalkozó?
Csak egy kicsivel kell tudatosabbnak lenned a webes stratégiádban, csak egy kicsivel kell több időt fektetned a blogolásba, posztolásba, és máris lépéselőnybe kerültél a versenytársaiddal (vagy akár a nálad nagyobb létszámmal működő kisvállalkozókkal) szemben. Nem azt mondom, hogy lépj át rajtuk, vagy gázolj át mindenkin, hanem hogy használd ki a webes erőforrásaidat a versenyben. (Később még lesz szó róla, hogy miért fontos már ma magadévá tenned ezt a szemléletmódot.)
A mostani bejegyzésben egy olyan, a magyar vállalkozói piacon végzett kutatást fogok neked bemutatni, ami igazolni fogja, hogy már a weboldalad apró változtatásival is jobb eredményeket érhetsz el a többségnél.
Röviden a kutatásról
A Digiméter 2022-es őszi kutatása mellbevágó eredményeket hozott a magyar kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációs szintjéről. Harmadik éve vizsgálják a 5-249 főt foglalkoztató, nettó 18 milliárd forint árbevétel alatti hazai cégeket, összesen 8 régióban és 4 ágazatban. A kutatásban részt vevő cégek 51%-a 5 és 9 főt foglalkoztató vállalkozás, és 41%-uk szolgáltató. Vagyis mindezeket figyelembe véve szinte éppolyan vállalkozó, mint te, aki ezeket a sorokat olvasod.
Digiméter projekt – 2022. őszi kutatása jóval több területre kiterjed, mint amit ebben a blogcikkben megmutatok (a teljes bemutatót itt éred el), vagyis most kizárólag a digitális jelenlét, valamint az értékesítés és marketing fejezetekből szemezgettem össze weboldalkészítési és fejlesztési szempontból a legérdekesebb eredményeket.
Óriási a lemaradás a vállalkozások digitalizációjában. Mit tanulhatsz te ebből?
- Aki lemarad, kimarad. Gombamód szaporodnak az újabb és egyre jobb digitalizációt segítő eszközök, a hazai vállalkozások többsége pedig nem fogja tudni kihasználni a honlapjában rejlő lehetőségeket, ha nem lép időben. Te légy nyitott az újdonságokra, és ne pánikolj az automatizmusok miattuk!
- Aki nem fejleszt, lemarad a versenytársaitól. 2-3 év alatt behozhatatlanul elhúznak melletted is, ha nem vagy résen.
- Aki nem fordít kellő figyelmet a látogatók figyelmének terelésére a weben, annak a kutya nem tölti le még az ingyenes anyagait sem. Tanulj és élj a webdesign megoldásokkal!
- Aki nincs fent a közösségi médiában, vagy láthatatlan a tevékenysége, az nem létezik. Legyél jelen a digitális térben! Legyen csak 1-2 platformod, de azt használd rendszeresen!
Amit kisvállalkozóként előnyödre fordíthatsz!
Összegyűjtöttem a weboldalakat és webshopokat érintő legfontosabb eredményeket a kutatásból. Ha ezekre a területekre több időt és energiát fektetsz, máris óriási lépéselőnybe kerülhetsz a többiekkel szemben!
Weboldal és webshop
Ez az ábra jól mutatja, hogy évről évre többen nyitnak weboldalt és webáruházat, de még így is a vállalkozók mindössze 18%-a az, aki legalább hetente foglalkozik a tartalom és az oldal frissítésével. Ez édeskevés. Főleg annak tükrében, hogy legtöbben még fél évente sem nyúlnak a honlapjukhoz, amihez ha hozzávesszük, hogy ebbe a biztonsági frissítések is beletartozhatnak, akkor ez komoly kockázat.
Hogyan lépj tovább ebbe az irányba?
- Először is: ha már nem emlékszel, mikor mérted fel utoljára a weboldalad teljesítményét, fusd át egy hétvége alatt a honlapod ezzel a listával. Webdesign ellenőrző lista 5 pontban kreatív vállalkozóknak
- Ha pedig ennél is tovább mennél, mert weboldal tervezésre, átalakításra vagy tanácsadásra van szükséged, itt mindent megtalálsz.
Ügyfélszerzés
A szakértői márkát erősítő szakmai blogot a felmérésben részt vevő vállalkozók mindössze 6%-a használja ügyfélszerzésre, úgyhogy minél előbb érdemes lenne ráfeküdnöd a keresőoptimalizált és minél gyakoribb cikkírásra. A hírlevelezés ugyanakkor megugrott, és a SEO-ra is egyre nagyobb figyelem irányul – végre!
Cikkek, amiket érdemes elolvasnod:
- Találsz itt egy cikket arról, hogyan szerezhetsz tökéletes ügyfeleket a weboldaladdal.
- Egyszerű webshop keresőoptimalizálási tippekért pedig ezt a két anyagot keresd: Hogyan találnak rá a termékemre a weben? és Rázd gatyába a webshopod – a keresőbarát kategóriák
Értékesítés és marketing
Az alábbi ábráról jól leolvasható, hogy a magyar vállalkozások többsége még mindig nem tudja kiaknázni az online értékesítési lehetőségeket. Most húzz bele, mert mint láthatod, a weboldalak mindössze 25%-án lehet közvetlenül árajánlatot kérni vagy foglalni, 21%-ukon lehet rendelést leadni, és ehhez képest 22% nem biztosítja az azonnali online fizetési lehetőséget (bár ez az érték 2021-hez képes némileg növekedett). Hajrá, ezen a területen mindenképpen fejleszd a vállalkozásod honlapját!
Még tudok mit ajánlani:
- Webshopod van és ötlet híján vagy? Három módszert szedtem össze ebben a cikkben, amivel jobb benyomást kelthet a webáruházad.
- Ha pedig több elkötelezett ügyfelet és új vásárlót szeretnél, akik bíznak a szakértelmedben, de bizonytalan vagy a honlapod sikerességében, akkor a weboldal audit is segíthet.
Látogatók
Űrlapot vagy központi e-mail címet szinte minden magyar vállalkozó használ a honlapján, szóval ha meg akarod különböztetni magad a piacodon a többiektől, használj chatszolgáltatást. Egyrészt, ha jól állítod be a botot, rengeteg időt spórolhatsz meg magadnak az oda-vissza üzengetés helyett, másrészt a piacon ritkaságnak számítasz, valamint érdekesnek és izgalmasnak tűnhetsz vele.
Még néhány érdekesség, ami kisvállalkozóként téged is érint
- A kutatásban részt vevő cégek 45%-nak még mindig nincs social media fiókja. Akinek van, elsősorban a Facebookon van fenn (49%), az Instagramot csak 12% használja. A közösségi médiában jelenlévő cégek bő harmada (34%) legalább hetente posztol, de a többség inkább havonta.
- A Google Cégem-fiók használók aránya 23%-ra esett vissza 2022-ben a korábbi 30%-ról. A kereskedelemben tevékenykedők a legaktívabbak (33%).
- Tízből mindössze 2 cég fenn van a Google-térképen, és ők is inkább nagy kereskedelmi cégek (29%).
A saját vállalkozásodért már azzal rengeteget teszel, ha tanulsz a fentiekből, és a jövőben tudatosabban állsz hozzá a weboldalad (akár) önálló fejlesztéséhez. Persze azt is tudom, hogy az ügyfeleid, vendégeid kiszolgálása mellett alig marad időd arra, hogy a fejlesztésen gondolkozz, vagy hogy tüzetesen átnézd a honlapod.
Némi terhet le tudok venni a válladról egy egyszeri weboldal tanácsadással, amely során feltérképezem, miért nem konvertál a weboldalad, majd megoldást keresünk rá, hogy a honlapod folyamatosan szállítsa az érdeklődőket, a vásárlókat és – persze – a pénzt. Gyere, jelentkezz be a 60 perces auditra, hogy egy önállóan is megvalósítható cselekvési terved legyen.